Az év vége
közeledtével egyre kevesebb versenyző indul a futamokon. Most sem volt
másképp. Mindössze 12 pilóta nevezett a Francia Nagydíjra. Jesus ismét
hozta formáját. Az időmérőn ismét első volt. Sompir viszont kisebb
meglepetésre a második helyre kvalifikálta magát. A harmadik rajtkockát
Lori bérelte ki.
Szerencsére
megint nem volt baleset a rajtnál. az első kör után sompir visszaesett a
középmezőnybe a második helyről. Jesus szép lassan elhúzott a mezőnytől.
Az őt követő hármas, thomika, Electrocarlo és Lori végig izgalamas
csatákat produkáltak. Hol egyik, hol másik volt előrébb. Menetközben
többen is kisetek. Murfitts bírta legtovább, de mégis sikerült az
autóját összetörnie, hasonló modon sompir is. Hunfefe meglepetésre ott
lihegett az első bóly végén. Puma és Messiás peches napot fogtak ki, de
dicséretükre legyen mondva, tetemes hátrányból is képesek voltak
pontszerző helyen végezniük. Első ismét Jesus lett rajt-cél győzelmet
aratva. Másodiknak Lori futott be, köszönhetően thomikának, aki egy
veszélyes kanyarban próbálta megelőzni electrocarlót 4 körrel a vége
elött. Kockázatos manővere nem sikerült, így Lori nevető harmadikként a
második helyre hozta be Hondáját. Harmadik thomika lett. Negyedikként
Elektrocarló futott be, kellemes meglepetést okozva csapatának. Hunfefe
ötödik, Puma a hatodik, és az utolsó pontszerző Messiás lett. A többiek
kiestek.
|
|
Összesitve:
Az nem volt kérdés, hogy Jesus nyeri-e a futamot, vagy sem. Inkább az
volt az érdekes, hogy kik végeznek a további dobogós helyeken. Végül is
izgalmas hajrá után csak kikeredett egy jó kis futam. Ez volt az év
utolsó futama. legközelebb 2008 jan 4-én Silverstonban találkozunk,
remélhetőleg nagyobb létszámban. Mindenkinek jó pihenést és BUÉK!
|